A Nemzetközi Olimpiai Bizottság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy nem választott magánszervezet, aminek a székhelye Lausanne, Svájc, ahol kihasználja az alacsonyabb adókulcsokat és a laza felügyeletet. A NOB igényli a rendező országoktól, hogy beleegyezzenek egy sor fényűző feltételbe, ide értve az ünnepélyes fogadást a reptéri kifutón, és ingyenes luxuselszállást, ami magában foglal “szezonális süteményeket és gyümölcsöket”.

A NOB feltételei között van olyan igény is van, hogy a rendező kormányzat foglaljon le közúti sávokat a NOB kizárólagos használatára. Tehát a fogadó ország állampolgárai fizetik a magánsofőröket és ezeknek a sávoknak a működtetését: így nem csak, hogy a dugóban lesznek kénytelenek ülni, de még fizetnek is a NOB tagjainak, hogy ők azt elkerüljék. A NOB a legrosszabb fajta vendég.

Olimpiai intések: a rendező országok adósságot és botrányokat kockáztatnak

Ha a pénzcsinálás olimpiai szám lenne, egyik rendező város sem nyerne aranyérmet. Vagy ezüstöt. vagy bronzot.

“Sosem volt egy olyan Olimpiai Játék, ami nyereséget termelt volna” – mondja Robert Barney, a University of Western Ontario Olimpiai tanulmányok Nemzetközi Központjának igazgatója. Barney egyúttal társszerzője a “Az 5 karika kiárusítása: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Olimpia áruvá válásának kezdete” c. könyvnek.

Összevetve minden költséget és bevételt, “a szövetségi juttatásokat, önkormányzati juttatásokat, térségi vagy állami juttatásokat ideértve, mindig úgy volt, hogy az adósságot ezekben valahol meg kellett fizetni.”

A többletköltségek magukba foglalják a biztonsági és infrastrukturális fejlesztéseket, amik nincenek benne az Olimpiai költségvetésben, hanem a kormányzat biztosítja.

Barney és mások, akik elemzték az olimpiai költségeket, ellentmondanak az Olimpai támogatók és Robert Gibbs fehér házi sajtószóvivő kijelentéseinek, akitől azt kérték ezen a héten, hogy indokolja meg Obama elnök utazását Dániába Chicago pályázatának támogatására a 2016-os nyári játékokért.

“Nyilvánvalóan bármely Olimpia a legjobb arcát mutatja meg annak az országnak, amiben éppen tartják”- felelte Gibbs. “És kézzelfogható előnyei vannak, hogy a játékok itt legyenek, és az elnök segyteni akarja Amerika pályázatát.”

Imázs építők – vagy rombolók.

Vannak városok, amik kézzel nem fogható előnyöket keresnek, mint imázs-átalakítás, ami feldobja az önértékelést és a nemzetközi ismertséget. Chicago ennek egy tökéletes példája Allen Sanderton közgazdász szerint, az University of Chicago-tól. Sanderson felidéz egy esetet, mikor besétáltak egy kisebb bárba a kollégáival egy tokiói utazás során: “Valaki megkérdezte, honnan jöttünk, és mi mondtuk, hogy Chicagoból. És erre azt mondta: Ó, Al Capone!”

Ha Chicago rendezi a 2016-os Olimpiát, teszi hozzá Sanderson, “Ez lesz az esély, hogy elszakadjunk Chicago Al Capone imázsától.”

De meg is erősítheti Chicago politikai befolyásolási és patronálási történelmét.

“Korrupciós kulturánk van” – jegyzi meg Sanderson. “Hosszú történelmünk van projektek költségtúllépésiben és mesterséges költekezésben. Ez nem sok jót sejtet, különösen mikor olyan szigorú határidővel nézel szembe, hogy ez jobb, ha készen van 2016 júniusára.”

Más városok megtapasztalták a grandiózus olimpiai álmok szétfoszlását masszív adósságba vagy szégyenbe. Montreálnak 30 évig tartott, hogy kifizesse a milliárd-dolláros adósságát, amibe beleverte magát az 1976-os játékok során. Az olimpiai költségek Athén számára több, mint megháromszorozódtak, 15 mrd USD-nál is többre. A japán Nagano olyan sokat költött az 1998-as Téli Játékokra, és olyan nagy gyanakvást váltott ki a költekezéseivel, hogy az Olimpia szervezői megsemmisítették a pénzügyi dokumentumokat. A salt lake city-i 2002-es Téli Játékokat az Olimpiák történetének legcsúnyább etika botránya csúfította el. Az 1996-os Atlantai Olimpia a valaha volt legízléstelenebb Olimpiaként ismeretes olimpiai körökben.

Fizikai és pszichológiai “mellékesek”

Sok olimpia város azzal indokolja a költekezést és a hírneve kockáztatását, mert új utakat, tömegközlekedést, megfizethető lakhatást, sportlétesítményeket és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket nyernek.

“Amit tenni szeretnél, ideális esetben, hogy megcsináld ezeket, arra figyelemmel, hogy mit akarunk valójában és hogy hová akarjuk ezeket” – mondja Sanderson. Az Olimpia, szerinte, eltorzítja a folyamatot és a költségeket, olyan döntéseket kierőszakolva, amik azonnali olimpiai szükségleteket teljesítenek, de lehetséges, hogy nem találkoznak a közösség hosszú távú szükségleteivel. Ez vezet ahhoz, amit Sanderson “nem hatékony költekezés”-nek hív.

Vannak városok, amiknek olyan olimpiai helyszínek maradnak a nyakukon, amiknek magas működési költségük és csekély gyakorlati hasznosságuk van a játékok után. De némely helyszín nagy becsben tartott szórakoztató központtá és fontos versenyhelyszínné válik, komoly kihasználtsággal.

Egy Olimpia alatt sok rendező város nyilvánvaló előnyöket tapasztal, nem számítva olyan eseményeket, mint a terrortámadás Münchenben 1972-ben, vagy a bombatámadás Atlantában 1996-ban.

“Hatalmas polgári büszkeséget eredményez egy sikeres Olimpai megrendezése” – mondja Barney, utalva a játékok és a rendező város globális televíziós közvetítésére. “A világ elé vagy tárva, és ennek vannak előnyei lélektanilag.”

De mindezeket a kockázatokat figyelembe véve, a pályázati folyamatnak és egy Olimpia megrendezésének feltétlezhetőleg ezzel a figyelmeztetéssel kellene járnia: “Az elégedettség NEM garantált!